Méltatlanul elfelejtve

(Emlékezés Jancsovics István születésének 200. évfordulójára)

Alberti újjátelepülésének 300. éves évfordulójára készülve kutatásokat végeztem az elmúlt évek jeles eseményeit megörökítő dokumentumokban. Sok érdekességet találtam, melyekből ízelítőül írom ezeket a sorokat. Alberti történetében jelentős szerepeket töltöttek be a mindenkori evangélikus lelkészek és tanítók. Abban az időben sok tanítóból lett lelkész, és a lelkészek is sűrűn vállalták a tanító szerepét, ez akkor természetes dolognak számított. Az Alberti Evangélikus Iskola történetét először Jantsovitz György, szlovák nemzetiségű, tanító írta le 1820-ban. Később, a gyermekei, a Jancsovics nevet használták, pontosan nem tudni miért, de valószínűleg a (név)magyarosítás hatására. A család Nyitra vármegyéből származik, ahol Jantsovitz István, András és Mihály 1754-ben kiadott nemeslevelét 1755. január 15-i közgyűlésén tették közzé.

Jantsovitz György Szirákon született, 1771. január 25-én. Apja Teleky Pál gróf kertésze volt, édesanyja pedig a háztartást vezette. Alapiskoláját a szülőhelyén végezte, majd tanult az osgyáni, a besztercebányai, a lőcsei és a késmárki iskolákban. Édesapja halála után nővére, Zsuzsanna, segítette további tanulmányait, de a németországihoz már nem kapott támogatást. Ezután meglátogatta testvérbátyját, Pált, aki akkor Tápiószentmártonban volt tanító (1782-1785). Ő azt tanácsolta, hogy szerezzen gyakorlatot, majd rögtön beajánlotta a péteri Pongrác úrnak, aki tisztes és lelkes szenior (korelnök) felügyelő volt. Itt sokat tanult Frcska Pál tanítótól, megtanult orgonálni, majd 1792. október 8-án elhívták tanítani Cinkotára. 17 éves szolgálat után, 1809-ben, elhívták Albertibe tanítónak, a beteg Klementisz János helyére. 1974-ben elvette feleségül Farók Jutkát. Ebből a házasságból 11 gyermeke született, melyekből 5 meghalt még Cinkotán.

Idézet Jantsovitz György vokátorából, a tanító meghívóból:

„Elsősorban és legfőképp az lesz a feladata, hogy az Önre bízott fiatalokat az általános, a világi, a szellemi és katekéta műveltségre nevelje, hogy minden hasznos, szükséges és példás dolgokat hűen és gondosan megtanuljanak…

Továbbá, kötelességei közé tartozik a templomi karban való éneklés, valamint ha papunk nem lenne jelen, vagy beteg volna, úgy az imák vezetése, az ige hirdetése is az istentiszteleteken.”

Későbbi anyakönyvekben megtaláltam, hogy még temetési szertartást is végzett. Az iskolatörténet megírásakor, 1820-ban, megemlíti gyermekeit:; a 19 éves lányát Johannát, a 24 éves fiát Sámuelt, a 11 éves János Károlyt, a 9 éves Istvánt, a 6 éves Dánielt, és a 3 éves Pált. 1830. június 8-án Jantsovitz György, a birtok nélküli nemes, arra kérte Pest vármegyét, hogy fiai - Sámuel, István, Dániel és Pál - nemességét ismerjék el. Az alberti iskola történetében sok fontos eseményt, történést, iskolai rendtartást ír le, amely hű képet alkot az akkori oktatási helyzetről. Tartalmazza az 1820 és 1826 között tanult diákok névsorát és előmenetelét. (Erről bővebben egy másik cikkben szeretnék beszámolni.) 1831-ben  kolerajárvány pusztított Magyarországon. Ennek áldozata lett ez a nagyszerű tanító, akit a halál 1831. október 31-én ragadott el, mint nemes Jantsovitz György rektor. Az Albertiben végzett munkásságáért sokat köszönhetünk neki.

Jantsovitz György gyermekei közül, az idősebb Sámuel, Jalsovitzky Sámuel intézője volt, majd Pilis község jegyzője 1825-1837-ig, a haláláig. Erről tanúskodik a következő, neki címzett, levél;

„Nemes s Nemzetes s Vitézlő Jantsovics Sámuel úrnak, Privilegiált Pilis Mezővárossa igen érdemes hittes jegyzőjének illő tisztelettel Pilisen.

Teljes bizodalommal való Drága Nótárius Úr!”

A XIX. században, még a levél címzésével is, kifejezték az egymás iránti tiszteletet, bókot. Jantsovics Sámuel 42 éves korában halt meg, felesége Kossuth Johanna volt.

Jancsovics Pál már Albertiben született 1817, szeptember 17-én. Elemi iskolát Albertiben végezte, ahol apja evangélikus néptanító volt. 11 évesen a mezőberényi gimnáziumba került, ahol az első négy latin osztályt járta. 1831-ben édesanyja - miután édesapja meghalt - a selmecbányai evangélikus líceumba küldte. Itt 5 évet töltött. Az 1836/37 tanévben ő volt az elölülő (legjobb) tanuló. 1837-től, két éven át, a pozsonyi teológia hallgatója volt, ezt elvégezve, mint candidatus theologiae (teológiai tudományra jelölt) István bátyjához került Szarvasra., és helyettes lelkész lett mellette. Elvállalta a helybeli egyházi elemi iskola néptanítói állását is. Azért dolgozott két éven át, hogy teológiai tanulmányait külföldön folytathassa. Végül mégis az eperjesi kollégiumba jelentkezett, ahol jogot hallgatott. Az 1843. július 4-i közgyűlésen, gróf Károlyi György főispán, Békés vármegye tiszteletbeli jegyzőjévé nevezte ki. 1846 őszén, Czindery László somogyi főispán, titoknoknak (titkárnak) hívta meg. 1847-ben megvált  az állásától és Pozsonyba utazott országgyűlési tudósítónak. Ezután visszatért Szarvasra, ahol a város jogtanácsosává választották meg. 1848. május 8-án táblabíróvá nevezték ki, és a fenyítő törvényszékbe osztották be. A szabadságharc bukása után Szarvasra menekült. Az ügyvédi pálya gyakorlásától eltiltották. Diplomáját csak úgy tudta visszaszerezni, hogy osztrák jogból is ügyvédi vizsgát tett. 1851. január 17-én vette felségül báró schnepfenheimi és hassenbergi Wasmer Gusztáv (1788-1849) nyugalmazott katonatiszt és sipeki Balázs Emília pécskai születésü lányát, Idát (†1898). Házasságukból hat gyermek született: Emil (1851), - aki a békési járás főszolgabírója lett -, Pál (1853), József (1855-1873), Eugénia (1859), Margit (1862), és Leona (1862-1894). 1961-től Békés vármegye táblabírájává, majd 1867-től másodalispánná nevezték ki. 1871. december 30-án rendezett tisztújításon Békés vármegye alispánjának tették meg. Méltóságában az 1877. december 29-i restauráció (megyei tisztújítás) is megerősítette. Ugyanez ismétlődött meg az 1883 és 1889 decemberében. A kortársak meglátása szerint olyan nívóra emelte Békés vármegye közigazgatását, hogy alig lehetett párját találni az országban. Személyes tulajdonságai - megbízhatósága és becsületessége - is a megye érdemére váltak. Önfeláldozásának tulajdonították, hogy a jól megfizetett ügyvédi pályát maga mögött hagyva a közhivatalnoki létet választotta. Ebből adódott, hogy 27 év közhivatalnokoskodás után vagyontalanul, mondhatni szegényen, halt meg, 1894. február 24-én, Gyulán. Jantsovitz György: Johanna, János Károly és Dániel gyermekei sorsáról nincs információnk.

Jancsovics István, aki 6 évvel volt idősebb Pál öccsénél, Albertiben született 1811. augusztus 10-én, éppen idén lesz 200 éve. Az anyakönyvi bejegyzésből megtudhatjuk, hogy keresztszülei Michalkó Pál, a szomszédos Pilis vázseci származású tanítója és annak felesége Bartholomaeides Terézia voltak. Érdekesség, hogy Bartholomaeides Terézia apja Pál Irsán volt lelkész 1794-ig, innen került lelkésznek Pilisre, ahol (†)1834-ig volt hivatalában.. Michalkó Pál pedig 1801-1820-ig tanított Pilisen, utána 1820-(†)1825 között lelkészkedett Irsán. Sírköve ma is megtalálható az Irsai Evangélikus temetőben, jó állapotban. Jancsovics István, csakúgy mint Pál öccse, a mezőberényi gimnáziumban folytatta tanulmányait, majd a pozsonyi evangélikus líceumot látogatta. István életrajza nem annyira ismert számunkra, mint apjáé, amit az alberti iskola történetének köszönhetünk. Annyit tudunk, hogy édesapja halála (1831) után Albertiben megválasztották iskolájuk tanítójává. Két év után, 1833-ban, lemondott tanítói állásáról és Bécsbe ment teológiát tanulni. Később a Szarvason elhalálozás miatt megüresedett lelkész helyére került, mint papnövendék, így ír magáról:

„Az 1835. évi január 20-án léptem fel először próbabeszédemmel a szarvasi nagy egyház szine előtt, mint 23½ éves papnövendék, s az egyház engem szeretetével s bizalmával megajándékozva kebelére fogadott. Alig 3 évet töltöttem mint segédlelkész, 1837 év augusztus 6-án rendes lelkészévé megválasztott ugyan, de papi fizetésembe csak november 1-én léptetett, huzván az egész fizetést bóld. elődöm Gaál József úr özvegye, magamnak azalatt még kápláni fizetést is kelletvén nélkülöznöm…”

Jancsovics István 1836-ban nősült Szarvason. Feleségül vette az akkori főiskola rektorának, prof. Kollár János és Kristófi Anna leányát, Emíliát. Házasságukból hat gyermek született. Az anyakönyvi kivonatok tartalma:

1837. május 10. nemes Jancsovics Hermina, szülők: nemes Jancsovics István és nemes Kollár Emília, keresztszülők: nemes Kuthy Lajos Szarvas város orvosa és nemes csermák Amália.

1840. november 8. nemes Jancsovics Imre, szülők mint fent, keresztszülők: nemes Kuthy Lajos Szarvas város orvosa és nemes és Tiszteletes Csermák Amália tótkomlósi lelkésznő.

1842. szeptember 10. nemes Jancsovics Albert, szülők ld. mint fent, keresztszülők: ld. mint fent.

1843. október 22. nemes Jancsovics Lajos, szülők, mint fent, (Az apa neve után a következő bejegyzés olvasható: „a szarvasi ev. egyház lelkésze, s Tekintetes Békés vármegye táblabírája.”)

1845. október 20. nemes Jancsovics Péter és Pál gemelli (ikrek), szülők mint fent, keresztszülők: Bloch Móricz a szarvasi főiskola igazgató oktatója s Vajda Katalin, Vajda Péter szarvasi oktató neje, és Kuthy Lajos és Kuthy Szidónia.

Jancsovics István élete munkája Szarvason teljesedett ki. Folytatta Tessedik Sámuel által elkezdett népművelő munkát és tovább népszerűsítette annak tanításait és módszereit az ésszerű gazdálkodásról és annak fejlődéséről. Csakúgy, mint békéscsabai kollégái (Sztraka, Szemiam, Vilim) ő is terjesztette a szőlészet, gyümölcstermesztés, méhészet, selyemhernyó tenyésztés és más mezőgazdasági ágazatok fejlődését és modernizálását. Felfigyelt a jobbágyok nehéz életére és sokat tett azért, hogy a szarvasi jobbágyok jobb sorsra jussanak. Ezzel foglalkozik egyik művében is „Sarvaš, jako slobodné býti majíce mesto” (Szarvas, mint a szabadságot biztosító város). A köznép körében jelentős népművelő, felvilágosító munkát végzett és ösztönözte őket a kulturális, és társadalmi életbe való aktív bekapcsolódásra. Ily módon részese lett a Szarvasiak kulturális, szakmai, anyagi és szociális fejlődésének. Nem kis mértékben érdemei voltak a szlovák iskola és a szlovák nemzeti öntudat fejlődésében az Alföldön és ezt erősítette a Stúr szlovák nemzeti újságja terjesztésével is. Egyéb aktivitásai mellett tagja volt az első iskolabizottságnak, amely a mezőberényi gimnázium Szarvasra való átköltöztetése után jött létre. Tagja volt a szarvasi tanítók társaságának, mely szoros kapcsolatot tartott a szlovákiai tanítókkal. A szlovák nemzeti öntudat emelkedéséért harcolt és ezt bizonyítja az is, hogy 1848. november 20-án tartott társasági ülésen azt ajánlotta, hogy mindenki, aki a társaság tagja, rendelje meg a Stúr által kiadott Szlovák nemzeti újságot. 1848-ban szerkesztette a szláv-magyar és magyar-szláv szótárt és nyelvtant. Ezzel akarta segíteni a szlovákok magyar nyelv tanulását, főleg hivatalos ügyek intézéséhez, de segítséget nyújtott a magyaroknak is, hogy megismerjék a szlovák nyelvet. Ha mindkét nemzet tisztelni és tanulni fogja a másik nyelvét, az mindkét nemzetnek hasznára válik. Amikor azonban megzendültek a harsonák, a magyar haza és szabadság-egyenlőség zászlajának védelmére kész volt kardot is kötni, bár a nemzetőröket mint lelkész kísérte el és kész volt fegyvergyakorlatokat is vezetni. Korabeli történetírók írják; „…midőn a szálas Jancsovics rövid, a kurta Télessy doktor hosszú karddal az oldalaikon a csapat élére állnak...” Jancsovics lelkész halasztást nem tűrő indítványt terjesztett elő a „közös hazánk megmentése tekintetéből...”

Jancsovics István nagyon szeretett utazni, több országot is meglátogatott, többek között Törökországot és az USA-t. Élményeit könyvbe foglalta magyar nyelven: „Kirándulás Isztambolba” (1864), „Utazás az észak amerikai szabad államokba” (1872). Ez az utazás már a lemondása után történt.

1871-ben, 37 évi lelkészi szolgálat után lemondott. Lemondásának körülményeit sokféleképpen magyarázták, ezért részletet idézek az egyházának írt lemondóleveléből:

„A szarvasi ág. Hitv. Ev. egyháznak Szarvason.  – Ntiszt Egyház! ….

….Békesség volt köztünk.  – Azonban a legutóbbi időkben viszálkodás támadván a városban, ez átvitetett az egyház terére is; és miután én semleges akarván maradni, azokhoz tartozni vonakodtam, kik a törvényes hatóság megbuktatására szövetkeztek: ők  - ez utóbbiak -  az ismert példaszó szerint, „aki nincs velünk  -  az ellenünk”  -  azt következtették, hogy én az által ellenségük volnék: nekem a legutóbbi presbyt. gyűlésen bizalmatlanságot szavaztak s háborút izentek.  – Ennélfogva én a papi hivatalt a szarvasi ev. egyházban nem viselhetvén, azt ezennel köszönettel  l e t e s z e m, s e szerint az egyik papi állomást a szarvasi ev. egyházban megüresedettnek nyilvánítom; veszekedni egyátaljában senkivel sem óhajtván, nyugalom után vágyván, s egy m e g h a s o n l o t t  egyházban sikeresen működni nem remélvén.  – Azért tehát a szarvasi nt. egyháznak az irántam tanusított szeretet és bizalomért köszönetet mondva, á l d á s t  könyörgök le reá az egek Urától.

- Pest, jul. hó 20-án 1871. Jancsovics István, a szarvasi ev. egyház egyik volt rendes lelkésze. –„

Jancsovics István ezután utazott Amerikába, majd visszatért Szarvasra és visszavonultan élt a tanyáján. Némely hazai, de külföldi írók is rámutatnak, hogy Jancsovics István művei nincsenek megbecsülve és mélyebb értékelést érdemelne ki. Életrajzi és bibliográfiai adatai hiányoznak a lexikonokból, szótárakból nemcsak Magyarországon, hanem Szlovákiában is. Talán ez az oka a róla ismert adatok pontatlanságának is.

Jancsovics István lelkész, nyelvész, népművelő 1893. március 29-én halt meg Szarvason. Büszkék lehetünk Jancsovics Istvánra, településünk szülöttére, és ezekkel a sorokkal kívánok méltó emléket állítani születésének 200 éves évfordulója tiszteletére.

Albertirsa, 2011. július 11.

Revuczky László