Az Alberti Evangélikus Gyülekezet Pest megyében, Albertirsa városában található és az Evangélikus Egyház Északi Egyházkerületéhez tartozik. A török hódoltság, a felszabadító háborúk, a kuruc kor harcainak pusztításai a történeti Pest megyének majdnem teljes elnéptelenedését eredményezték. Pest megye történetében az 1711 és 1760 közötti esztendőket az újra benépesedés időszakának nevezzük. 

Gyülekezetünk alapítói Felvidékről érkezett szlovák nyelven beszélő telepesek voltak. Kis Szalatnya, a savanyúvíz-forrás nevet viselő falucska, ahonnan tót ajkú őseink elindultak, az akkori Nógrád megyében volt. Szentpéteri (mai neve Potor ,Szlovákia) a hegyek között népes település volt. Az itt lakó evangélikus gyülekezethez tartozott egy kisebb falu, Kis Szalatnya evangélikussága is. A korabeli feljegyzések szerint annyira népessé vált ez a kis falu, hogy a csekélyke föld nem tudta már eltartani a lakosságot, ezért akik földműveléssel szerették volna kenyerüket megkeresni, elindultak új otthont keresni. A szlovák betelepülők a vándorlás során Kis Szalatnya és Alberti között első állomásként az akkori Heves megye Szent Mária településén álltak meg. 1711. szeptember 29-én érkeztek meg Albert pusztára. Hány szekérrel jöttek, nem tudjuk pontosan, ugyanis a források 22, 24, 27-et is említenek, de a számok alapján elmondhatjuk, nem lehettek túl sokan.

A megérkezés napján tartották meg a szabad ég alatt az első istentiszteletet szlovák nyelven. Claudinyi Frigyes lelkész végezte a szolgálatot. Ezt a napot, azaz szeptember 29-ét, Mihály napját tartjuk gyülekezetünk alapítási időpontjának, s minden esztendőben istentiszteleten emlékezünk a kezdetekre.

300 év krónikája, 20 beiktatott lelkész szolgálatának bemutatását jelenti a gyülekezet történetében. A három évszázad mindegyikében volt egy-két olyan lelkipásztorunk, aki munkásságával jelentősen formálta a gyülekezet életét.

A XVIII. században Apostoli István (1721-1740) szolgálata alatt indult meg a rendesnek mondható anyakönyvezés 1721-ben.

1742. április 20-án a ma is használatban lévő parókián született meg az akkori lelkész id. Tessedik Sámuel és felesége Lang Erzsébet fiúgyermeke, Tessedik Sámuel, a híres lelkész, pedagógus és tudós.

Gegus Zakariás, a „templomépítő lelkész”, aki felépítette az Úr házát, ahol őseink szlovák nyelven, a Tranosciusból (szlovák nyelvű énekeskönyv) énekelve magasztalták Istent. A templom barokk stílusban épült 1774 és 1778 között. Az oltárkép nélküli szószékoltár fából készült, puritán jellegű, szürkemárvány-színűre festett, több szimbólumot is arany díszítéssel megjelenítő (szőlő, kalász, csillag, Isten szeme, Tízparancsolat kőtáblái) gyönyörű alkotás, mely a XIX. század első harmadából származik.

A templom tornya 1797 és 1799 között készült el Venich György lelkész szolgálata alatt.

A XIX. században Juhász Ferenc szolgálata (1830-1867) hozott nagy változást a közösség életébe. 1831 januárjától az anyakönyvek, jegyzőkönyvek, számadások magyar nyelven voltak vezetve. Minden negyedik vasárnap magyar nyelven tartották az istentiszteleteket.

A XX. században Roszík Mihály a Kádár-rendszer vészterhes időszakában sem hagyta elsorvadni a nagy múltú gyülekezetet, hanem szervezte, építette; látogatta híveit. A látogatás során nagyon jól megismerte a családokat, kívülről tudta azok családfáit, rokoni szálait. Páratlan módon tudott élni a történelem adta lehetőségekkel, a rendszerváltás (1989) után, fiatalokat is megszégyenítő energikussággal kezdett neki az intézmények újraindításába (óvoda, iskola) bővítésébe (szeretetotthon) és újak létesítésébe (vendégház). 1992. szeptember 1-jén nyitotta meg kapuit az Alberti Evangélikus Egyházközség Óvodája, 1993. szeptember 1-jén pedig az iskolában is megkezdődhetett a munka. 1991-ben felépült a Táncsics Mihály úti Vendégház, 1998-ban pedig a Jó Pásztor Vendégház. Roszík Mihály élen járt a gyülekezetbéli tradíciók, hagyományok ápolásában, a neves évfordulók (nemzeti ünnepek, gyülekezeti jeles napok) méltó megünneplésében.